A VÁSÁROSNAMÉNYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE - 2021-BAN
I./ A GYÜLEKEZET JELLEMZŐ HELYZETE:
a./ Nagysága:
A 2020. december 31-i adatok szerint a gyülekezet területén 1‒820 református családról tudunk (-115), ez 1.437 fő (-139); 1‒617 fő (-64) van a Választók Névjegyzékében; egyházfenntartói járulék befizetése 1-376 (-73) szám alatt történt. 1˗236 (-255) család ad adományos borítékot. - A járvány miatt igen megcsappant az istentiszteletre járók létszáma és az adakozások összege is.
b./ Milyen arányú a templomlátogatás?
Vasárnap délelőttönként 50 fő (-60); délután 5 fő (-3).
c./ Milyen arányú az úrvacsorával élés?
2020-ban 283 (-219) férfi és 452 (-496) nő, összesen 735 (-715) fő élt úrvacsorával.
d./ Az
alkalmakról:
Alkalmainkat 2020-ban a járvány miatt csak részben tudtuk megtartani. Amikor nem mehettünk be a templomba egyházvezetői utasításra, videós istentiszteleteket készítettünk. Ezeket a helyi Tv-ben hetente több alkalommal is levetítették és a YouTube-n is meg lehetett tekinteni.
A templomban és gyülekezeti házban is igyekszünk betartani a járványügyi intézkedéseket: részvétel arcmaszkban, egymástól való távolság 1,5 m és nincsen kézfogás az istentiszteletről való távozáskor. Az ajtóknál kézfertőtlenítőket helyeztünk el.
A 2021. évre reménységgel tervezünk alkalmakat, minimális ráfordítással.
e./ Demográfiai helyzet:
Településünk három kerülete összlakossága nem éri el a 10 ezer főt. Istennek hála fiatal családok is megjelennek a gyülekezetben. Ez részben adományok vonatkozásában, és nem annyira a templomlátogatottságban mutatkozik meg. A vasárnap délelőtti TV-s felvételekkel ‒ Juhász István és Cserepes Sándor segítségével ‒ a Tanácsteremben láthatják és hallhatják az alkalmakat öregek és betegek, és egyre többen láthatják otthonaikban is az istentiszteleteket. Maros József elhelyezi a gyülekezet honlapjára a felvételeket és a YouTube-n is láthatók, hallhatók
f./ Igeszolgálataink alkalmain a Református Bibliaolvasó Kalauzhoz kapcsolódunk, de lelki témákról is tartunk igehirdetés-sorozatokat. Több mint 150 Kalauzt vásároltunk és használunk a gyülekezetben.
II./ A GYÜLEKEZET ÁLDOZATOSSÁGA:
Anyagi helyzete: Kielégítő. A kitűzött célokat Isten vezetésével és segítségével törekedtünk megvalósítani az elmúlt évben.
III./ RENDSZERES ISTENTISZTELETI ALKALMAK IDEJE:
Gyermek-istentisztelet - vasárnap 10.30. Igen kevés résztvevővel.
Templomi istentisztelet - Vasárnap de. 10.30 óra. Átlagos részvevő szám: 50 (-60) fő. Ha igen hideg van - legalább mínusz 10 fok - a gyülekezeti házban tartunk vasárnap délelőtti istentiszteleteket.
Gyülekezeti Házban - vasárnap 15.00 óra. Átlagos résztvevői létszám: 5 (-3) fő.
Bibliaóra: szerda 18.00. Átlagos résztvevői létszám: 12 (-13) fő. - Vezeti: Dr. Pótor Imréné.
Kórházi istentisztelet - szerdánként. - Vezeti: Dr. Pótor Imréné.
Fogyatékosok Napközi Otthona (Megoldás Ház) - szerdánként, kéthetente - Vezeti: Dr. Pótor Imre.
Idősek otthona - szerdánként, kéthetente. - Vezeti: Dr. Pótor Imre.
IV./ NAGY ÜNNEPEKEN ISTENTISZTELET: 10.30; 15.00 órakor van.
V./ ÚRVACSORAI ALKALMAK:
Bűnbánati hét istentiszteletei: Hétfőtől szombatig tartunk 19 órától (októbertől áprilisig 18.00) istentiszteleteket.
Hány alkalommal van bűnbánati istentisztelet? - Rendszerint hat esti istentiszteletet tartunk.
Reggel: nem tartunk alkalmat. Este: 18.00 órakor (nyári időben 19. órától).
VI./ BIBLIAÓRA IDEJE: Szerda 18.00 óra.
Van-e valamilyen tematikus rendje: Egész évben szerdán tartunk bibliaórát a Gyülekezeti Házban. A Református Bibliaolvasó Kalauz szerint az Ó- és Újtestamentumból olvassák a jelenlévők az igét, majd rövid bevezető szolgálatot követően néhányan elmondják, milyen üzenetet kaptak az Igéből. - A beszélgetést közös imádsággal zárjuk.
VII./ A FENTIEKEN TÚL MILYEN MÁS GYÜLEKEZETI ALKALMAK VANNAK?
Ifjúsági óra - Alkalmanként szombaton ‒ 16.00-18.00. - Vezeti: Dr. Pótor Imréné
Énekkari próba - Alkalmanként, ünnepek előtt. - Az énekkart vezeti: Kósa Barnabásné tanárnő. Konfirmációi óra - Csütörtökön 10.45-től. - Vezeti: Dr. Pótor Imréné iskolában, Gyül. Házban: Dr. Pótor Imre
A tavaly elmaradt konfirmációi ünnepséget áprilisban egy vasárnapi délután szeretnénk megrendezni, a szülőkkel egyeztetve, a hetedikesek konfirmációját ugyanígy májusban tervezzük.
Baba-mama-kör (babák kb. 6 hónapostól 3 éves korig) - Hetente szerdán - 10.00‒12.00; - Vezeti: Dr. Pótor Imréné (Segítők: Kósa Barnabásné, Szilágyi Andrásné, Ábrán Andrásné és Kiss Pálné).
Kórházi istentiszteletek és lelki gondozás - szerdán délután; - Vezeti: Dr. Pótor Imréné (Lapos Tiborné, Szigeti Miklósné, Elek Endréné és Pataki Béla).
Hittan órák - óvoda, általános iskolában - órarend szerint. - Vezetik: Dr. Pótor Imréné, Mezőné Kiss Erzsébet és Kósa Barnabásné.
Iratterjesztés - alkalmanként a vasárnapi istentiszteletek előtt és után. - Vezeti: Tóth András és Tóthné Baráth Mária.
Vasárnapi Iskolai Tanítók felkészítése - negyedévenként, megbeszélés szerint. - Vezeti: Dr. Pótor Imréné.
Felnőtt konfirmációi óra (szükség szerint - február 15-től
pünkösdig) - vasárnap 15.00. - Vezeti: Dr. Pótor Imréné.
Presbiter-gyűlések: igény és szükség szerint. - Vezeti: Dr. Pótor Imre.
Presbiteri - bizottsági gyűlések: igény és szükség szerint. - Vezeti: Dr. Pótor
Imre.
Családlátogatás - igény és megbeszélés szerint. - Vezetik: Dr. Pótor Imre és Dr. Pótor Imréné; Ebben a szolgálatban presbiterek, bibliaórán résztvevők és gyülekezeti tagok is részt vesznek. Lelki gondozói beszélgetések - kérésre, megbeszélés szerint a Lelkészi Hivatalban. - Vezetik: Dr. Pótor Imre és Dr. Pótor Imréné. Házi beteglátogatás és betegúrvacsora - kérésre, megbeszélés szerint. - Vezetik: Dr. Pótor Imre és Dr. Pótor Imréné. Ifjúsági énekkar - alkalmanként, ünnepek előtt - Vezeti: maga a csoport.Presbiteri Családi Nap: - 2021. június 26. Szombaton - Tarpán, Juhász István és felesége birtokán;
Gyülekezeti Hitmélyítő és Evangélizáció - 2021. október 18˗22-ig.
Vezeti: Taraczközi Gerzson és Taraczköziné Nemes Mónika nagyvarsányi ref. lelkipásztorok.
Gyülekezeti Gyermek-evangélizációs hét - 2021. július 12-16. - Vezeti: Dr. Pótor Imre és Dr. Pótor Imréné.
Gyülekezeti Családi Nap - 2021. július 17.
Házaspárok Napja - Kovács Károllyal és feleségével - házasság-terapeutákkal - 2021. szeptember 18-én Szombaton 14-18.00.
Ökumenikus imahét - helybeli történelmi egyházak lelkészeivel és vendég lelkipásztorokkal.
Március 15-én, 10.30 órától a református templomban. Utána a presbitérium fogadja a gyülekezeti házban a város lelki és polgári vezetőit.
Idősek Napja (nyugdíjas kortól) szeptember 25-án, Szombaton 14.00-16.00 - a HSNY tagjaival. - Vezeti Dr. Pótor Imre.
Volt konfirmandus találkozó (1975-1979-ban konfirmáltak.) - 2021. október 16. Szombaton 13.00-15.00. - Vezeti: Dr. Pótor Imre
Gyászolók vasárnapja - 2021. november 7-én Vasárnap 10.30-tól. - Meghívjuk az előző évben eltemetettek családtagjait. - Vezeti Dr. Pótor Imre.
Gyermekes családok - húsvéti (03. 27) és karácsonyi (12.18) készülődés - Tóthné Baráth Mária presbiter vezetésével.
VIII./ KONFERENCIÁK:
Egyházmegyei konferencián való részvétel: - Hirdetjük a Berekfürdői Missziói Hét alkalmát 2021. októberben....
Más konferencián való részvétel: - Az egyházmegyékben rendezendő alkalmakat is szívesen látogatjuk.
Saját gyülekezetben tervez-e ez évben konferenciát? - Találkozó konfirmáltak részére.
IX./ VALLÁSOKTATÁS:
Hány csoportban: Összes óraszám: Óvodában: 8 csop.; Általános iskolában 33 csop.; összesen: 41 óra, 41 csoport;
Gyermeklétszám: óvodás 81 fő (-22), általános iskolás: 322 fő (+2); összesen: 404 fő (-20).
Hitoktatók: Dr. Pótor Imréné, Mezőné Kiss Erzsébet hitoktató és Kósa Barnabásné hitoktató.
Órákat tartanak összesen: Dr. Pótor Imréné: 8 + 11 = 19 órát; Mezőné Kiss Erzsébet: 10 = 10 óra; Kósa Barnabásné: 12 óra . Összesen: 19+10+12= 41 óra.
Gyermek-istentisztelet ideje: Vasárnap 10.30.
Helye: Gyülekezeti ház. - Ebben a munkában több gyülekezeti tag - pedagógusok, lelki munkások - részt vesz. Negyedévente egyszer a gyermekmunkások közössége megbeszélést, közös előkészületet tart.
X./ A KONFIRMÁCIÓI OKTATÁS:
Konfirmáció év napjai, órája: - Csütörtökön 11.45-től - Vezeti: Dr. Pótor Imréné Anyaga: Konfirmációi Könyv.
A Gyülekezeti Házban tartja dr. Pótor Imre.
XI./ IFJÚSÁGI ÓRA:
Mikor tartják: Gyülekezeti Házban - alkalmanként, szombaton 16.00‒18.00 óra között;
Résztvevők átlagos száma: 5 fő.
Más ifjúsági alkalom (pl. gyermek, ifjúsági konferencia):
Gyermek-evangélizációs hét: A templomban és gyülekezeti házban tartjuk, nyáron, egyhetes alkalmat - 6 nap, kb. 100 fő részvételével. Vezeti: Dr. Pótor Imre és Dr. Pótor Imréné;
Ifjúsági munka munkatársai: Ifjúsági vezetője: Dr. Pótor Imréné.
XII./ MILYEN RENDKÍVÜLI GYÜLEKEZETI ALKALMAT, ÜNNEPSÉGET TERVEZ EBBEN AZ ÉVBEN? -
Presbitercsaládok Napja; Volt Konfirmáltak Napja; Gyászolók Vasárnapja, Idősek napja, Házaspárok Napja, Családi Nap, Evangélizációs és Hitmélyítő hét; Gyermek-evangélizációs hét;
XIII./ ÉPÜLETEKKEL KAPCSOLATOS VÉLEMÉNY:
Milyen konkrét feladatokat szeretnének elvégezni a gyülekezetben a tárgyalt évben:
Pályázati pénzekből:
Filagóriát építünk a gyülekezeti ház mellé (10M Ft);
A leendő református óvoda építése a Jókai u. 4. sz. alatt - hsz: 1035 - az Óvoda Programon belül - (360M Ft.)
XIV./ KIEGÉSZÍTÉSEK, JAVASLATOK A MISSZIÓI BIZOTTSÁGI TAGOK RÉSZÉRŐL: 2021. január 25.
- Éljenek gyülekezetünk tagjai az előre egyeztetett gyülekezeti telefonos lelkigondozás lehetőségével.
- A vasárnapi istentiszteleti hirdetésben is hangozzon el a telefonos lelki gondozás lehetősége.
- A Református Telefonos Lelkigondozói Szolgálat reggel nyolc órától éjjel egy óráig várja a telefonhívásokat. A beszélgetés ingyenes. Elérhetőségük: 08-80-296-844.
- Újra kell indítani közösségünket - különösen is az ifjúsági alkalmakat.
- Gyakoroljuk elkötelezetten a közbenjáró imádságot gyülekezetünk és településünk tagjaiért.
Presbitérium megtárgyalta és elfogadta 2021. január 29-én.
................................. ..............................
(Ács Ferenc gondnok sk.) PH (Dr. Pótor Imre ref. lp.-tanár s.k.)
TERVEZETT ALKALMAK - DÁTUMOK 2021-BEN
Január 1. Péntek: - Újévi istentisztelet a templomban - 10.30 és 15.00;
Január 17-24 Vasárnaptól vasárnapig: Egyetemes imahét - gyülekezeti ház - 18.00;
Január 24. Vasárnap: Imahét - úrvacsora - templomi istentisztelet 10.30;
Február 15-20: - Böjti bűnbánati hét - gyülekezeti ház - Magdaléneumnak pénzgyűjtés - 18.00;
Február 21. Vasárnap: - Böjti - úrvacsora - templomi istentisztelet - 10.30;
Március 15. Hétfő: - Istentisztelet a templomban 10.30-tól;
Március 27. szombat 10.00 - 12.00 - Húsvéti előkészület - gyülekezeti házban - Tóthné Baráth Mária;
Március 28. virágvasárnap - 10.30 délelőtti istentiszteleten Őrálló Zenekar szolgálatával; Ebéd a Gyül. Házban;
Március 29-Április 3: - Bűnbánati hét - Gyülekezeti ház - 18.00 órától;
Április 2. Nagypéntek - Templom - 10.30.
Április 4. Vasárnap: - Húsvét I. -úrvacsora - templomi istentisztelet 10.30;
Április 4. Vasárnap: - Húsvét I. - Hálaadó istentisztelet - gyülekezeti házban - 15.00;
Április 5. Hétfő: - Húsvét II. napja. Istentiszteletek: Templom - 10.30 és Gyül Ház 15.00;
Április 25. Vasárnap Konfirmáció - 8.o. - 15.00 Templom
Május 13. Csütörtök: - Áldozócsütörtök - Templom - 10.30 és Gyül Ház 19.00;
Május 16. Vasárnap: - Konfirmáció - templomban 15.00;
Május 17-22. Hétfőtől szombatig: - Bűnbánati istentiszteletek - templom - 19.00;
Május 23. Vasárnap: - Pünkösd I. napja - úrvacsora a templomban 10.30-tól;
Május 23. Vasárnap: - Pünkösd I. napja - hálaadó istentisztelet a gyülekezteti házban 15.00-tól;
Május 24. Hétfő: - Pünkösd II. napja. Istentiszteletek: Templom - 10.30 és Gyül Ház 15.00;
Június 26. Szombat:- Presbiteri Családi Nap - 10.00 - Tarpán Juhász István és felesége birtokán;
Július 12-16: - Gyermekhét a gyülekezeti házban és a templomban - 9.00-13.00;
Július 17. Szombat: - Gyülekezeti Családi Nap -Tarpán Juhász István és felesége birtokán - 10.00 -
Augusztus 16-21. Hétfőtől szombatig: - Bűnbánati hét - Templom - 19.00;
Augusztus 20. Péntek: -Nemzeti Ünnep - templomi istentisztelet - 10.30;
Augusztus 22. Vasárnap: - Újkenyér - úrvacsorai istentisztelet a templomban - 10.30;
Szeptember 18. Szombat: - Házaspárok napja - Előadók: Kovács Károly és felesége 14.00-18.00;
Szeptember 25. Szombat: - Idősek Napja - 14.00-16.00;
Október 16. Szombat: - Volt Konfirmandus találkozó (1975-1979) 13.00-15.00;
Október 18-22. Hétfőtől péntekig: - Hitmélyítő (gyülekezeti ház 17.00) és evangélizációs hét ( templom - 18.00) Taraczköziné Nemes Mónika és Taraczközi Gerzson nagyvarsányi lelkipásztorok szolgálataival;
Október 23. Szombat: - Nemzeti Ünnep - templom 10.30;
Október 24. Vasárnap: - Újbor - úrvacsorai istentisztelet a templomban - 10.30;
Október 31. Vasárnap: - Reformáció ünnepe - Istentiszteletek a templomban 10.30 és 15.00;
November 7. Vasárnap: - Gyászolók vásárnapja - templomban 10.30;
December 18. Szombat: - Karácsonyi előkészület - gyülekezeti házban - 10.00-12.00 - Tóthné Baráth Mária;
December 19-23. Vasárnap - Csütörtök: - Karácsony előtti bűnbánati hét - gyülekezeti ház - 18.00;
December 24. Péntek: - Szenteste - Templomi istentisztelet 17.00 órától;
December 25. Szombat: - Karácsony I. napja - úrvacsora a templomban 10.30-tól;
December 25. Szombat: - Karácsony I. napja - hálaadó istentisztelet a gyülekezeti házban 15.00-tól;
December 26. Vasárnap: - Karácsony II. napja. Istentiszteletek: Templomi 10.30; és Gyül Ház 15.00;
December 31. Péntek: - Évzáró istentisztelet a templomban - 17.00.
Az időpontokat illetően - szükség esetén - a változtatás jogát fenntartjuk!